MIÉRT MI?

 
 

Munkavállalók 

 

A mai városi lakosság nagy része olyan ülő-, vagy állómunkát végez, akár napi 8-10 órában is, amely mellett szinte lehetetlen a megfelelő táplálkozás és szükséges mozgásigény kielégítése. Egyre több munkavállaló ismeri fel, hogy milyen fontos az egészséges életmód, és időt szakít munka mellett a rendszeres sportolásra, azonban ez nincs így táplálkozással, vagy éppen főzéssel, pedig mint tudjuk, a rendszeres sportolás sajnos nem elég, hiszen ez csak 30%-ban járul hozzá az egészséges életvitelhez. 

A JarFood célja az volt, hogy egészséges és ízletes ételeket készítsen azok számára, akik tudatos életmódot élnek, vagy karcsúsodni kívánnak, hiszen a maradék 70%-ot a megfelelő táplálkozás adja. Ennek a célnak megfelelően ételeink mennyiségét és összetételét is úgy alakítottuk ki, hogy lelkiismeret furdalás nélkül fogyaszthassa bárki, anélkül, hogy feladná diétáját, fogyókúráját. Már a hozzávalók beszerzésénél ügyelünk arra, hogy minden frissen és lehetőleg hazai termelőktől kerüljön konyhánkba. Fitnesz ételeink többsége nyers zöldségeket tartalmaz, így a legapróbb minőségi hiba is látszódhatna, ha nem így járnánk el! 

 

 Egyetemisták

A mai tanuló fiatalok nagy része egész nap ül az iskolapadban, előadókban, vagy a könyvtárakban, ráadásul sokan vidékről felköltözve, az otthonuktól távol kénytelenek megoldani mindennapi étkezésüket. Az anya főztje nem mindig tart ki egész héten és ilyenkor legtöbbjüknek marad az ételrendelés, mint megoldás, azonban a pizza meg a rántotthús nem feltétlenül a legjobb megoldás, ha az egészségünkről van szó. Egyre több egyetemista ismerte fel, hogy milyen fontos az egészséges életmód, és időt szakít az iskola mellett a rendszeres sportolásra, azonban ez nincs így táplálkozással, vagy éppen főzéssel, pedig mint tudjuk, a rendszeres sportolás sajnos nem elég, hiszen ez csak 30%-ban járul hozzá az egészséges életvitelhez. 

A JarFood célja az volt, hogy egészséges és ízletes ételeket készítsen azok számára, akik tudatos életmódot élnek, vagy karcsúsodni kívánnak, hiszen a maradék 70%-ot a megfelelő táplálkozás adja. Ennek a célnak megfelelően ételeink mennyiségét és összetételét is úgy alakítottuk ki, hogy lelkiismeret furdalás nélkül fogyaszthassa bárki, anélkül, hogy feladná diétáját, fogyókúráját. Már a hozzávalók beszerzésénél ügyelünk arra, hogy minden frissen és lehetőleg hazai termelőktől kerüljön konyhánkba. Fitnesz ételeink többsége nyers zöldségeket tartalmaz, így a legapróbb minőségi hiba is látszódhatna, ha nem így járnánk el! 

 

Kismamák

 

Az örömteli 9 hónap alatt leginkább táplálkozásoddal járulhatsz hozzá születendő gyermeked egészségéhez, de nincs ez másképp a szülés után sem, hiszen anyatejed összetétele nagyban függ a bevitt tápanyagoktól, ráadásul nem elhanyagolható tény, hogy a szülés utáni hónapokban extra vitamin-, és tápanyag bevitelre van szüksége szervezetednek, hogy energikus maradj a pár óránkénti etetések és éjszakázások ellenére is.

Menünk kialakítása során nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a kismamák is bátran fogyaszthassák ételeinket, azok vitaminokban és tápanyagokban gazdagon, sütés és felesleges, káros zsiradékok felhasználása nélkül készüljenek el. Főzelékeink mindegyike gluténmentes, tésztáink mind durum lisztből készülnek, így bátran fogyaszthatják a glutén, illetve lisztérzékenyek is.

 

Sportolók vagy cukorbetegek

 

Fitnesz ételeinket szakembereink rendkívüli körültekintéssel, válogatott alapanyagokból állítják össze, amelyek alacsony cukor- és szénhidrát tartalmuknál fogva nem hízlalnak, illetve a cukrot sem emelik meg hirtelen, de az átlagnál magasabb fehérjetartalmuk miatt kifejezetten ajánlott fogyasztásuk a heti rendszerességgel sportolók, valamint cukorbetegek számára.